Algarve III. – A második számú világvége

2017-06-12, Dia

Dél-Portugáliai látogatásunk második felében Faro városától nyugatra kirándoltunk, egészen a dél-nyugati csücsökig, a Szent Vince-fokig, majd Setúbalon keresztül autóztunk vissza Lisszabonba, ami “némi” kitérőt jelentett plusz 2 órányi vezetéssel, viszont megspóroltuk a pályadíjat.

Lagos – ahol a brit turisták létezése megbocsátható

Az első faroi retrokomédia hostel után bázist váltottunk, és áttelepültünk Lagosba. Ugyanazon az áron kaptunk egy nagyon menőn kivilágított ultramodern szobát a belvárosban egy felújított szálláson, ráadásul reggeli is járt a szobához, és még a portás sem volt bunkó. Az utolsó órában akartunk becsekkolni, de már nem volt ott senki a személyzettől, viszont hagytak nekünk egy névre szóló cetlit az bejárati ajtóra kiragasztva egy telefonszámmal, így egy telefonálás és pár perc várakozás után el is foglalhattunk a főhadiszállást.

Lagosi szállás bejárata a pszichedelikus folyosóval

Hogy miért érkeztünk ilyen későn? Szerettük volna látni a naplementét (amiből végül csak szürkület lett a felhők miatt) a híres neves lagosi tengerparti szikláknál, így az első lagosi utunk a világítótoronyhoz vezetett. Bár végül a naplementét nem láttuk, így is felejthetetlen látvány tárult elénk a csipkézett sziklákat haragosan csapkodó hullámokat elnézve.

A szállás elfoglalása után még sétáltunk egyet a városban, és egy felejthetetlen vacsorára is befizettünk az egyik étteremben. Mivel nem voltunk különösebben éhesek, ezért egy szokásos portugál zöldséglevest rendeltünk, illetve egy rákkoktélt, mivel a napi ajánlat már elfogyott. Életre szóló élmény volt, és biztos, hogy soha többé nem rendelünk ilyen borzadályt. Rák-koktél alatt nem különféle rákok válogatását kell érteni, mint azt mi naivan hittük, hanem koktélpohárba tömködött 10 db szerencsétlen garnélát ezersziget öntetbe fullasztva… ötletnek jó volt, kajának kevésbé. Mivel még szezon előtt voltunk, ezért nem lepte el az utcákat turisták hada, de a pubok már happy hour akciókkal csábították be az embereket, és mi is majdnem engedtünk a csábításnak, hiszen már az idejét se tudjuk, mikor ültünk be utoljára rendes kocsmába (Lisszabonban nem igazán vannak a budapestihez hasonló klasszikus kocsmák), de végül lebeszéltük magunkat, mivel másnap egész napos utazás várt ránk.

A következő napot Albufeirával kezdtük, és csak este keveredtünk vissza Lagosba. Második este megkíséreltük ismét a naplementés mutatványt, csak a kilátótorony helyett ezúttal lementünk a strandra, és ott vártuk meg, amíg beesteledett.

A harmadik nap délelőttjén sor került Lagos feltérképezésére is, de szomorúan konstatáltuk, hogy este izgalmasabb, mint napközben. Bizonyára vannak kötelező turistalátványosságok, de mi most (is) eltekintettünk ezek meglátogatásától, helyette sétáltunk egyet a belváros utcáin, megnéztük tisztes távolságból a bóvli bazársort, bedugtuk az orrunkat a halpiacra, és még a strandra is leugrottunk. Mindenzt röpke egy óra alatt, ugyanis el kellett hagynunk a szállást még a délelőtt folyamán.

Lagos bazársor

Lagos bazársora pálmafákkal szegélyezve

Albufeira – amit akár ki is hagyhattunk volna

Nagyon nem akartuk megnézni, mert mindenhol azt olvastuk róla, hogy a brit turisták kiszolgálására berendezkedett település, és az égvilágon semmi sincs ott, de ha már a közelben voltunk, muszáj volt utánajárnunk az igazságnak. Mivel mindenféle elvárások nélkül indultunk neki a városnak, így nem is ért különösebb csalódás: mozgólépcső (!!!!) vezetett le a tengerpartra, a szuvenírárusok tökéletes angolsággal próbálták meg rásózni az emberre portékáikat, minden angolul volt kiírva, és minden kocsma írkocsma. A központi tengerpart nem nagy szám, láttunk szebbet is, úgyhogy egy rövid séta után vissza is pattantunk az autóba, hogy felfedezzük a környék strandjait, amiről az előző bejegyzésben már írtunk.

Albufeira Portugália

Albufeira

Sagres félig és a Szent Vince-fok

Sagres csak félig került kipipálásra, mert tulajdonképp voltunk ott, le is mentünk a szörfösök tengerpartjára, és autóval is átszántottunk a városkán, de többszöri körbefordulás után sem voltunk bizonyosak, hogy akkor most hol is a városközpont, és egyáltalán van-e olyan. Így jobbhíján rendes városnézés nélkül indultunk tovább a Szent Vince fokhoz (Cabo de São Vicente), ami Európa legdélnyugatibb csücske, és ami még a Cabo de Rocánál is jobban átadja a “világvége filinget”. A Sagrestől 6 km-re található világítótorony 75 méteres sziklákra épült, amik meredeken végződnek a végtelen kék óceánban. A világítótorony szuveníres központjának rövid meglátogatása után kigyalogoltunk a sziklára élvezni a félelmetes látványt.

Cabo de Sao Vicente, azaz a Szent Vince-fok Sagres mellett

Cabo de Sao Vicente, azaz a Szent Vince-fok Sagres mellett

Setúbál

A Kihagyható kategória egyértelmű nyertese Setúbal lett. Ha az ember lánya Setúbalról keres bármi infót, igazából Sessimbra strandjairól talál képeket, delfinnéző túrákról olvashat vagy pedig a nemzeti park csodálatos élővilága ugrik fel a keresőben. Szóval a gyanútlan turista odamegy, hogy oké, most ez az előbbbi három kimarad, de biztos van valami Setúbálban is. Megnyugtatunk mindenkit, Setúbálban nincs semmi, amiért érdemes lenne odamenni.

A belvárost célbavéve még egész barátságos kép fogadott minket, mint pl. lila virágok lila épülettel. Aztán belevetettük magunkat a macskaköves utcákba, és akkor Lisszabon legrohadtabb utcáit is meghazudtoló pusztulással szembesültünk. A lehangoló látvány közepette pedig majdnem egy utcai bandaháborúba is belekeveredtünk…tudjátok vannak azok a filmek, ahol az utca egyik oldalán lázadnak a fodrászok, a másik oldalán a borbélyok, és óriási csata éleződik ki…csak itt most a gagyi Adam Sandleres tragikomédia helyett élesben ment az ordibálás és egymásra mutogatás, ami közepette egyszer csak valakit üldözőbe vettek a rendőrök. Mindezt tőlünk 10 méterre. Akkor kicsit átgondoltuk az életünket, kiiszkoltunk a jelképes kapukkal elválasztott belvárosból, gondolván, hátha kint jobb lesz. Találtunk is rögtön egy szép kilátot, de ott is csak kétes alakok ücsörögtek, így azt is nagy ívben kikerülve visszakullogtunk az autóhoz. Végülis pozitívan zárult a nap, hiszen nem történt személyi sérülés a részünkről, és még Setúbált is kipipálhattuk: senki sem mondta, hogy jó lesz.

Setúbal városháza (Camara Municipal)

A beetetés Setúbálban

Összeségében

Algarve nagyon tetszett, de már másodszori látogatás után is úgy mentem haza, hogy ide még vissza kell jönni. Legközelebb persze már csak a kedvenc helyeket bejárva, némi fürdést és gondtalan heverészést beiktatva, a lagosi éjszakát semmikép sem kihagyva.

Fotók: Baki Mihály és Dobó Diána

Kép egyveleg képaláírásokkal:

Kommentek