3 hónapja Portugáliában – avagy a kultúrsokk

2017-05-29, Dia

Az utazós cikkeket megszakítva most Portugáliát vesézzük ki, mivel már több, mint 3 egész hónapja rúgjuk itt a port. Ennyi idő csak arra elég, hogy megalapozatlanul általánosítsunk bizonyos dolgokat illetően. Milyen Portugália szerintünk?

Kezdjük 10 érdekes vagy megdöbbentő ténnyel Portugáliáról és Lisszabonról:

  1. Le kell inteni a buszt, ha szeretnénk rá felszállni.
  2. Minden utcán van legalább három Pastelaria (ami a cukrászda, ebédmenüzős hely és kocsma is egyben).
  3. Az ország gazdaságának 56%-át a szolgáltatási szektor teszi ki. Most már értjük az előző pontot.
  4. Nemzeti ételük a tőkehal. Amit az Északi-tenger vidékéről importálnak. Itt érdemes megemlíteni, hogy Portugáliának 943 km-nyi partszakasz jutott, és akkor még nem beszéltünk a hozzá tartozó szigetekről.
  5. Portugália volt a legnagyobb és leghosszabb ideig működő gyarmatbirodalom. Számtalan gyarmata volt Afrikában, Dél- és Észak-Amerikában, Ázsiában és Óceániában.

    Portugál gyarmatok a 16. században (Forrás: wikipedia)

  6. Az előző eredményeképpen a világon 250 millió ember beszél portugál nyelven (ebből 215 millió ember anyanyelve is egyben), miközben Portugáliában 10 millióan élnek.
  7. Némely pláza éjfélig is nyitva van, a gyengébbek 23-kor zárnak. A plázában lévő bankok 20 óriág is nyitva vannak.
  8. A Burger Kingben lehet sört is kérni a menühöz.
  9. Itt is van “szieszta”, de szerencsére nem az olasz fajta (a spanyolhoz még nem volt szerencsénk). Ha 16 és 19 óra között éheznénk meg, akkor bizony bajba kerülhetünk, mert ilyenkor a Pasteláriákat leszámtíva (ahol 3 után már nem lehet ebédmenüt kapni) az éttermek bezárnak. Ebbe mi rengetegszer belefutottunk, Budapestről “emigrálva” ez megszokhatatlan.
  10. Portugáliáról általában mindenkinek az óceán és a napsütés jut eszébe, pedig van sípályája is a majdnem 2000 méteres hegyekben.

Tömegközlekedés Lisszabonban

Sok budapesti hajlamos utálni a bkv/bkk birodalmat, pedig szerintünk egész jól működik. Erre akkor jövünk csak rá, ha elhagyjuk hazánkat, és máshol próbálunk szerencsét. Például egy másik fővárosban. Persze nem egy reggel és este voltam már ideges a 2-es villamos miatt otthon, de hát nem is lennék igazi pesti polgár, ha nem szórnám a szitkot bármire, ami Budapesten folyik.

Lisszabonban van, hogy csúcsidőben 8 percenként jár a metró, ekkor is csak 3 szerelvénnyel, a buszok pedig gyakorlatilag képtelenek tartani a menetrendet. A villamosokat pedig inkább hagyjuk is, nem éppen tömegközlekedési funkciót töltenek be mostanában. Ha szeretnénk megtudni, mikor érkezik a következő busz, küldhetünk egy smst a megálló számával, és válaszban megkapjuk a következő 4 busz érkezési idejét. Ezzel csak annyi a baj, hogy általában ez sem mindig felel meg a valóságnak, van, hogy 20 percre becsülik a soron következő busz megjelenését, de valójában 40 perc múlva fut be, vagy csak simán nem jön, de előfordul, hogy egy menetrenden kívüli meglepetés busz fut be útközben (utóbbinak nagyon szoktunk örülni). Érthető, hogy fennakadások vannak, hiszen a belvárosi szűk utcákon akar közlekedni az a rengeteg autós is, aki a tömegközlekedés szörnyűségeitől akarja megkímélni magát, ezért inkább autóba száll, és gondot okoz a tömegközlekedésnél megmaradó társainak. Amit nem értek, hogy miért nincs több robogó, hiszen adná magát a helyzet.

Az állandó késések miatt a buszok őrült tempóban hajtanak, és ezek sokszor orbitális satufékezésekbe torkollnak. Sőt, ami a helyzet komikumát adja, ha egy busz véletlenül 3 perccel hamarabb érne a megállóba, akkor egészen biztosan nem várja meg a pontos menetrend szerinti indulást, és hiába futnak a busz után emberek, padlógázzal hajt el a megálló mellett, hiszen ki tudja, mikor fog megint késésben lenni.

Sms menetrend buszokhoz

3 hónap után az ember túl tudja tenni magát a buszokon (még én is), kivéve akkor, amikor épp az öccsét vinni a Krisztus szoborhoz, és sorban egymás után marad ki két, 30 percenként járó járat a szakadó esőben, vagy például a reptérre sietne felszállni valami gépre, vagy éppen köszönteni az idelátogatókat.

A legjobb megoldás, ha metrómegálló szoros közelébe költözünk, és csak olyan helyekre járunk, amik a metróhoz közel vannak. Vagy vasúthoz. Kerüljük a buszos túrákat.

Portugál nyelv

Mielőtt nekivágtunk az útnak, erős meggyőződésem volt, hogy meg fogok tanulni portugálul alapszinten. Ez az elhamarkodott gondolat megdőlni látszott az első nyelvóra alkalmával. Nem elég, hogy a Benficában lévő campuson tartották az órákat, ráadásul ütközött is egy másik tantárgyammal, ami pedig a város másik felében volt esedékes (Chelas), a tanár is kiakasztó volt, és a hangulatot jellemezte, hogy a balomon ülő magyar lány többet nem ment órára, a jobbomon ülő olasz srác pedig inkább átment az A2 csoportba. Azóta rákérdeztem az egyik török srácnál, hogy jobbak lettek-e az órák, de kuncogva közölte, hogy a tanár ugyanaz, szóval nem.

1 hónap múlva úgy látszott, hogy megoldódik a probléma, mert új kurzus indul, másik napokon. Nyilván pont ekkor voltunk ismét úton, így az első órát sikerült kihagynom, majd utánaszámoltam, és végeredményben az jött ki, hogy a sűrű vendégjárás miatt csak minden második alkalommal tudnék elmenni, így feladtam a csatát.

Megtépázott portugál zászló

Hozzátartozik a történethez, hogy a portugál nyelv nem egy szép nyelv. Közel áll a szomszéd spanyol nyelvhez írásképileg, némi franciás hangzása van, de mindezt egy kis lengyel (vagy valami szlávszerű) beütéssel meghintve nagyjából az eddigi legcsúnyább európai nyelv, amit valaha hallottam. Vannak olyan szavak, amiket szabályosan kipréselnek magukból és az írásképnek köze sincs a hangzáshoz, ami megnehezíti az egészet. Az o betűt valamiért átkeresztelték u-ra, és imádják az s betűket sursogni. Ha az ország fővárosára gondolok, csak annyit mondok Lisbuá (Lisboa), és ha finom ‘Pássstel de Nátát‘ (Pastel de Nata) akarok enni a belvárosban, akkor a ‘Bájsá Shiádu‘ (Baixa Chiado) metróállomásig utazom.

Emberek és a társadalom

Eddig egybehangzó vélemény szerint a nők elég csúnyácskák. A férfiak körében jobb a helyzet, bár a hasonló déli népekhez képest elmarad a felhozatal.

Szembetűnő, hogy rengeteg öreg van, viszont nagyon kevés fiatal. Csak plázákban látni elvétve tiniket, gyerekeket pedig szinte sosem látunk. A környékünkön sokszor a kocsma körül gyűlik össze meleg estéken a lakosság nemtől és életkortól függetlenül, úgy mint az a pár fiatal suhanc, aki a padkán ücsörög, a bmw-vel parkoló, lábát az ablakból kilógató helyi elosztó, az anyuka csemetéjével, és az összes mozogni képes idős szomszéd, na meg persze a mogorva arcú lokál bácsik. Az emberek arca pedig hasonlóan keserves az otthoniakéhoz.

Lokál néni és bácsi

Portugália híres a vendégszeretétől, ami meglehet, de ezt Lisszabonban kevésszer tapasztaltuk. Hozzájárul az “élményhez”, hogy alapjába véve mindenkinek savanyú az arca, és mi sem vagyunk azok a mosolygós fajták, így a kölcsönös méregető arc végül nem egy szeretetteljes vendéglátásban teljesedik ki, hanem csak megkapjuk, amit rendeltünk, aztán adios. Lisszabonon kívül azért más a tapasztalat, délen például egy Pingo Doce-ban megköszönte a pénztáros néni, hogy náluk vásároltunk, de a fővárosban is érnek néha kellemes meglepetések.

Az általános megfigyelésem végül az lett, hogy az idősebb, 50+ férfiak azok, akik igazán tahón viselkednek, méregetnek az utcán, köpködnek, turháznak, és olyan szúros tekintettel kisérik végig, ahogy megközelíted a törzshelyükként szolgáló sarki Pasteláriát, hogy menten összehugyozod magad. A Pastelaria tulajdonosa sem segít a helyzeten, miközben nála költöd el a pénzed, úgy érzed, te vagy a világ legszemetebb embere, hogy megtöröd a portugál kocsmaidillt. Kicsit emlékeztet a ciprusi kávézókra, ahová asszonyoknak egyenesen tilos betenniük a lábukat. Az ilyen helyeket jobb elkerülni, ahol rengeteg portugál mogorva öregember gyülekezik, az nem turistának való egység. Természetesen ezekből azért kevesebb akad, általában normális kiszolgálás után mosoly nélküli fagyos, de nem hálátlan búcsú következik, és még rosszul sem kell érezni magunkat.

Azért a turista negyedekre nem jellemző ez a hozzáállás, de a kedveskedésnek el is kérik az árát, mi meg csak félig jöttünk turistáskodni, így inkább a helyieknek kiépült vendéglátók iránt érdeklődünk (paradox módon).

Olvastam valahol, hogy óriási problémát jelent, hogy a fiatalok nem tudnak kitörni, és sokszor nem is akarnak. Nem akarnak saját lakást, önálló életet kezdeni, ezért gyakran maradnak a családi házban anyuka nyakán 30 fölött is, és sokszor erőfeszítéseket sem tesznek, hogy ez változzon. Kilátástalanság jellemzi őket, hiszen a növekvő lakásárakkal a bérek nem tudnak versenyezni. Sokan inkább ezért az emigrációt választják, és elmennek.

De hogy valami pozitívat is írjak, az emberek nagyon segítőkészek. A fiatalok és az angolul jól beszélők kiváltképp. Olyan még nem fordult elő, hogy leráztak volna minket, amikor segítségért folyamodtunk.

Alkohol és tudatmódosító szerek

Magyarországgal szemben itt az ivás nem akkora tabu, és előszeretettel művelik azt. A menühöz simán kérhetünk alkoholos italt felár nélkül, és a szeszek sem drágábbak, mint otthon. Alkoholizmusról azért nem beszélhetünk (legalábbis egyértelmű formájáról), hiszen a legtöbb helyen csak imperial sört kapni, ami csupán 3 decis, és nem láttunk még részegen fetrengő öreg bácsikat a kocsma előtt sem. Bár az a sok szomorúság, ami az emberek arcára van írva, azt sejteti, hogy vannak, akik az italhoz nyúlnak minden nap végén.

Megtaláltuk a ginjinhás nénit Alfamában!

Vallás

Ez egy érdekes kérdés. Ha az Azori-szigeteki zarándokokra gondolok, és arra a sok ünnepnapra, amit a valláshoz kapcsolnak, azt mondanám, hogy vallásosak. Viszont látszólag a fiatalság egyre kevésbé foglalkozik ezzel a kérdéssel. Bár az ország nagyrésze katolikus, ezt csak onnan tudjuk, hogy megnéztük wikipedián. Viszont a Fatimában térdencsúszó zarándokokra azért kíváncsi lennék…

Szent Jeromos-kolostor templomában (Mosteiro dos Jerónimos)

Még rengeteg témát lehetne körbejárni, de azokról méginkább felületesek az ismeretink, így ettől eltekintünk, cserébe néhány további érdekes szokás zárja a posztot:

  • Sportszerű köpködés. Főleg öregemberek szeretik művelni, vagy fiatal suhancok (de minden esetben csak férfiak). A köpetet célszerű minél látványosabban üríteni.
  • Mindenhez kenyeret esznek. Például a Pizza Hut-ból lehet rendelni pizzát meg zsemlét menüben. Miért???!
  • Rohadt erős a kávé, legtöbbször állva fogyasztják el, majd rögtön távoznak is a kávézóból.
  • A kis patkánykutyák és apró ebek a divatosak, vagy ennek totális ellentéteként az óriási szőrös kutyák (pl. afgán agár). A kutyák végtermékét nem szeretik összeszedni, ezért a járdák többsége alá van aknázva rendesen.
  • A legutolsó falu legeldugottabb Pasteláriájában is lehet venni Pastel de Natát. Ennek nagyon örülünk.
  • Mindenki sportcipőt hord Lisszabonban (kivéve a rutintalan brit turisták, akik márciusban is szandálban meg rövidgatyában nyomulnak). Ennek oka pedig, hogy minden gyalogos út macskaköves. Mindegyik. A legjobb pedig, hogy néhány helyen ezek a kövek fényesre koptak, és már száraz időben is rendkívül csúszósak, esőben pedig csúszdaparkká változnak.
  • Lisszabonban 4 és 5 óra között van a legmelegebb, ekkor a nap is jobban éget.
  • Az általunk eddig összes meglátogatott városban rengeteg szimpatikus újhullámos kávézó és kajálda van, kivéve Lisszabonban. 🙁
  • A szupermarketek 8-kor nyitnak legkorábban.
  • A kozmetikumok 2x annyiba kerülnek, mint otthon, és dedikált drogéria csak elvétve található.
  • Imádják a leölt állatokat kirakatban mutogatni. Ennek az út végén szeretnék szentelni egy külön képes bejegyzést ” Napi hentes” címmel.
  • Nagy hagyománya van a street art-nak, minden sarkon találni egy ízléses graffitit, ha nem kettőt.

Fotók: Baki Mihály, Dobó Diána

Kommentek