Azori: Stoppal és busszal Sao Miguel szigetén

2017-03-31, Dia

Ribeira do Faial de Terra és Povoaçao

Hétfőn a Ribeira do Faial de Terra túraútvonalat vettük célba. Az odajutás kicsit trükkösebb volt ezúttal, ugyanis a busz Povoacaoig ment csak, ami 8 km-re van a túraösvény kezdetétől, így a hátralévő utat stoppal kellett megtenni.

Povoacaoba érkezvén leszálltunk a buszról, majd elindultunk ahhoz az elágazáshoz, ahonnan továbbvezetett az út Agua Retorta felé. Némi hegymenet (mi más) után úgy döntöttünk, megtaláltuk a tökéletes helyet a stoppoláshoz. Öt perc üresjárat után meg is jelent sorban három autó, amik közül az utolsó meg is állt. Óriási nagy mázlink volt, hiszen alig kellett várakozni. Egy német turista vett fel minket, aki körbeautózva a szigetet igyekezett odaérni a Ribeira Grande melletti likőrgyárba (nem mertem megkérdezni, hogy a likőrkóstolás után mégis mit kezd az autóval). A rövid beszélgetés után konstatáltuk, hogy Németországban azért nem megy rosszul az embereknek, ha havonta utaznak Cape Verdére, Thaiföldre vagy éppen az Azori-szigetekre.

A túraútvonal 2 órásnak volt hirdetve, nekünk pedig majdnem 3 óránk volt még a busz indulásáig, így kényelmes tempóban vágtunk neki az útnak. Az előző napok aszfaltos túraútvonalai némileg csalódást okoztak, így üdítő volt ismét az erdőben barangolni. Bár napok óta sütött a nap, eléggé fel volt ázva a talaj, így sok helyen a sárban gázoltunk. Az élvezetet fokozta, hogy az út elején konstans tehénlepény szag terjengett a levegőben. Az ösvény egy patak mellett vezetett végig, ezért megszámlálhatatlanul sok fából készült hídon keltünk át.

Riberia do Faial de Terra túraösvény

Fa hidak a Faial de Terra melletti ösvényen

Riberia do Faial de Terra túraösvény

Az első elágazásnál kiderült, hogy ha szeretnénk megnézni az útvonalhoz tartozó első vízesést, a Salto do Cagarrão-t, akkor bizony 200 m-t kell még megtenni hirtelen süllyedésekkel lefelé. A kis kitérő végén már drótkötélbe kapaszkodva lehetett lejutni a völgybe. Persze megérte, hiszen a látvány csodálatos volt, még akkor is, ha a visszaúton levegőért kapkodva fuldokoltunk.

Salto do Cagarrao

Drótkötél korlát a Faial de Terra útvonalon

Riberia do Faial de Terra túra az erdőben

Mikor visszaértünk az elágazáshoz Misi közölte, hogy alig jöttünk 1,5 km-t, pedig több, mint egy órája úton voltunk, és még hátra volt jóval több mint a fele. Ekkor némi pánik lett úrrá rajtunk, és igyekeztünk tempósabban haladni, hogy elérjük a Povoacaoba tartó buszunkat. Az ösvény néhol nagyon keskenyen vezetett a meredek szakadék mellett, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne lépjek félre. A következő vízesés, a Salto do Prego ismét kis kitérővel volt megközelíthető, szintén intenzív lefelé mászással. Ellőttük a kötelező fotókat és rohantunk is vissza.

Salto do Prego vízesés

Salto do Prego, a Riberia de Faial de Terra ösvény második vízesése

Faial de Terra túraösvény Sao Miguel szigetén

Nemsokára csirkékkel futottunk össze, amely némi megnyugvást jelentett, hiszen ez azt jelentette, hogy lakóövezet közelébe értünk. A táblán az állt, hogy még 1,8 km van a végéig, és volt még 50 percünk odaérni. Viszont hamarosan ismét kisebb pánik tört ki, amikor 10 perc megtétele után már 2,3 km-t mutatott az újabb útjelző tábla. Szinte már szaladtunk az erdőben, aminek soha nem akart vége lenni. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb kis vízeséseken keltünk át, de szerettük volna elérni a buszt, így nem tudtunk megállni bámészkodni. Később ismét megnyugodhattunk, ugyanis a következő táblán már át volt “satírozva” a hátralévő kilométerek száma – gondolom rájöttek, hogy fogalmuk sincs valójában mi a helyzet, így inkább lekaparták.

Azori csirkék

Nem tudván, hogy mennyit kell még menni, beértünk a patak völgyébe, amit kertek váltottak fel, majd egyszer csak arra eszméltük, hogy betonúton lépdelünk – beértünk Faial de Terra területére, megcsináltuk.

Faial de Terra felé vezető út

Faial de Terra

A busz indulásáig volt még kicsivel több, mint 20 percünk, így lelassítottunk és felszabadultan sétálgattunk. A buszmegállóval szemben egy számunkra nem hétköznapi műsor zajlott: a dombodalon legelő kis bocikat oltották be, akik kétségbeesetten próbáltak ellenállni.

Bocihorror Faial de Terrában

Kis borjú Faial de Terrában az Azori-szigeteken

Baki úr fotózik Faial de Terrában

Faial de Terra farm

A busz is beérkezett a vártnál kicsit később, és elvitt minket egészen Povoacao-ig, ahol több mint egy óra szabadidőnk volt a a következő Ponta Delgada-ba tartó járatig. Körbesétáltuk kicsit a kikötőt, majd kerestünk egy kávézót a belvárosban, hogy megihassuk a napi galao (tejeskávé) adagunkat.

Povoacao kikötője

Povoacao

Povoacao tengerpartja

Povoacao főtere

Povoacao tipikus azori stílusú temploma

Povoacao-ról nem sokat olvastunk ezelőtt, pedig rendkívülien szimpatikus és kedves kis város nagyon szép tengerparttal, így mindenképp érdemes meglátogatni. A Faial de Terra és Povoacao közötti buszjárat és a hazafelé tartó út is csak megerősítette ezen gondolatunkat, hiszen a völgyből a hegyekbe felkapaszkodva elképesztő látvány tárult elénk.

Povoacao körüli völgy

Povoacao

Povoacao a buszról

A keddi napunkon Ponta Delgadaban lazítottunk és párosfotóztunk Mosteiros tengerpartján, majd kedvenc helyemen, Ferrariánál. Szerdán pedig szintén csak egy rövid idő erejéig hagytuk el a fővárost, csupán csak Chá Gorreana teaültetvényig buszoztunk el.

Praia dos Mosteiros

Egy szörföző Praia dos Mosteiroson az Azori-szigeteken.

Egy szörföző Praia dos Mosteiroson

Chá Gorreana

Egy kis történelem: 75 év sikeres narancstermesztés után 1872-ben egy betegségnek “köszönhetően” a narancsfák hirtelen elpusztultak Sao Miguel szigetén. A mezőgazdaság ekkor fordult  dohány, tea, ananász és édesburgonya termesztése felé.

Chá Gorreana teaültetvény

A teaföldek művelése még ismeretlen terület volt a helyiek számára, ezért felbéreltek két kínai mestert, akik segítségével elindulhatott a tea gyártása. A teaipar gyorsan nagy szerephez jutott a kereskedelemben. A virágzást az I. világháború tette tönkre, ekkor a gyárak többsége bezárt, és csupán csak 8 maradt fent közülük. A kapitalizmussal járó piaci verseny és a kormány afrikai tea-lobbija (?) újabb bezárási hullámot indított, így maradt meg egyedüliként a ‘Fábrica de chá Gorreana’.

Chá Gorreana, Európa egyetlen teültetvénye

Az első teákat 1874-ben ültették el, és 1883-ban indulhatott el a teagyártás. 1926 óta a gyár saját magának termeli a szükséges áramot egy a birtokan lévő folyam segítségével, ennek is köszönheti, hogy túlélte a nagy válságot. Azóta évi 60 tonna fekete illetve zöld teát készítenek hagyományos (“ortodox”) módon. Fekete teából háromfajta készül: Orange Pekoe (legaromásabb, az első levélből készül), Pekoe (legerősebb, a második levélből készül) és Broken Leaf (könnyedebb, a harmadik levélből készül). A zöld tea készítése során a levelek nem mennek keresztül oxidációs folyamaton, ettől lesz a tea “zöld”.

Tea levelek és a belőlük készülő teafajták

Tea levél

Szárított tealevél

Teafilterek

Chá Gorreana busszal és némi sétával könnyen megközelíthető, kötelező program. Nem mondanám kihagyhatatlannak, de mégiscsak Európa egyetlen (!!!) teaültetvényéről beszélünk. Ráadásul szabadon lehet járni-kelni a gyárban és az ültetvények között, bár nem vagyok benne biztos, hogy a termelés is a bemutató részen történik. Emellett annyi teát ihatunk, amennyit csak bírunk. Én nagy szerelmese vagyok a teáknak, de két csészénél több nekem sem ment, így nem kell izgulni, hogy kiisszuk a gyárat a teájából. Két óra a látogatásra bőven elég, így a visszafele tartó buszt is kényelmesen el lehet érni. Azt olvastam sok helyen, hogy az ingyen teázás után “kötelezőnek fogjuk érezni”, hogy vásároljunk az ajándékboltban. Nos, az árakat meglátva ez a kötelességtudat hamar elszáll. Az egyetlen ok, amiért mégis vettünk szálas teát, mert kedves öcsém valahol azt olvasta, a hogy a Lipton tea tulajdonképp a hajókon szállított teaőrleményes dobozokból kihulló maradék, amit a legénység összesöpör az út végén, és ebből készül a sárga Lipton. A viccet (városi legendát) félretéve külön kérés volt, hogy mindenképp vigyünk haza igazi szálas teát.

Ingyen tea rogyásig

Chá Gorreana

Equity is sharing

Chá Gorreana

Fotók: Baki Mihály, Dobó Diána

 

 

 

 

 

Kommentek